Miért tűnik úgy, hogy egyes emberek könnyedén eligazodnak ismeretlen terepen, míg mások eltévednek a legegyszerűbb útvonalakon is? Az orienteering világbajnokság extrém példaként mutatja be, hogyan támaszkodunk saját belső tájékozódó képességeinkre, amikor nincsenek kitáblázott ösvények.
Agyunk navigációs rendszerének működésébe is bepillantást nyerhetünk: a striatum segíti a szokásaink és ismert útvonalaink rögzülését, míg a hippokampusz dinamikus mentális térképeket alkot, hogy teljesen új útvonalakat fedezhessünk fel. Közben olyan neuronok is szerepet játszanak, mint a hely-sejtek és a rács-sejtek, amelyek aktivitása nélkülözhetetlen a térbeli tájékozódáshoz.
Felmerül az is, hogy vajon örököljük-e ezt a képességet, vagy gyakorlással fejleszthetjük. Ikervizsgálatok szerint genetikai tényezők jelentősen befolyásolják a tájékozódási készségeket, ám a kutatások azt sugallják, hogy gyakorlással is sokat javíthatunk rajtuk.
Érdekes példákat hallhatunk arról, hogyan fejleszthető a térbeli tájékozódás sporttal, városi vagy vidéki környezetben eltöltött idővel, sőt még olyan hivatásokkal is, mint a londoni taxisofőröké. Ellenpéldaként azonban a GPS használatának árnyoldalaira is kitér a videó, rámutatva, hogy az ilyen technológia túlzott alkalmazása hosszú távon akár ronthatja is az agy térképkészítő képességeit.
