1989-ben az Atari bemutatta a Hard Drivin’-t, egy akkoriban forradalmi versenyszimulátort, amely nemcsak a fizikai visszacsatolás miatt volt különleges, hanem az úttörő 3D poligon grafika miatt is. A játék komplex irányítása, valósághű fizikája és a két eltérő pálya – stunt és speed – komoly kihívást jelentettek az akkori játékosoknak.
Külön érdekesség, hogy az autó beindításához gyújtáskulcsot, kormányt, sebváltót és pedálokat használt, így az élmény a lehető legnagyobb mértékben hasonlított a valós vezetéshez. Sőt, még egy híres autóipari mérnök, Doug Millikan is tesztelte a játékot, hogy a lehető legélethűbb szimuláció születhessen.
Az eredeti árkád sikerek után számos platformra, köztük Commodore 64, Amstrad CPC, ZX Spectrum, Atari Lynx, Atari ST, Commodore Amiga, MS-DOS és Sega Mega Drive rendszerekre készültek különböző portok. Az egyes verziók azonban egészen különböző fogadtatásban részesültek: az irányítás és a játékélmény sokszor kritika tárgyát képezte, különösen a 8 bites számítógépeken, ahol a technikai korlátok miatt az élmény komolyan sérült.
A videó izgalmas kérdései között felmerül, hogy létezik-e otthoni port, amely méltó lenne az eredeti árkád verzióhoz, miért voltak egyes változatok különösen népszerűtlenek, és vajon ki érezhette magát az egyes kiadások vásárlásakor „megrövidítve”. Emellett érintett téma a játéktechnológia fejlődése, és hogyan tükrözte a Hard Drivin’ a korszak technikai lehetőségeit és kihívásait is.
