Szokatlan vagy kifejezetten furcsa dolgok gyakran válnak kultikussá – legyen szó banán alakú pendrive-okról, álcázott csokoládétortákról vagy titokzatos VHS-kazettákról. Ebben a szellemben a videó szerzője a Game Boy Advance konzol legfurcsább játékait veszi sorra, amelyek különlegességükkel vagy meghökkentő ötleteikkel tűnnek ki a kínálatból.
A játékok között megtalálható például a Kuru Kuru Kururin, ahol egy madárka ül egy pálcán, ami folyamatosan forog, és ezt kell sikeresen átvezetni akadályok között – mindezt egyedülálló, feszültséggel teli ügyességi játékmenet kíséri. De akadnak egészen más típusú furcsaságok is, például az It’s Mr. Pants, amelyben egy fehérneműben ugrándozó, brit akcentusú pálcikaember vezet be egy első látásra egyszerű, ám kreativitást igénylő fejtörő világába, színes, rajzfilmszerű grafikai stílussal és zavarba ejtő menürendszerrel.
Szóba kerül továbbá a Rhythm Tengoku című, kizárólag Japánban megjelent zenei ritmusjáték, mely különös minijátékokkal – például éneklő hagymákkal vagy szinkronban táncoló majmokkal – hódít, miközben folyamatosan új kihívásokkal és meglepő remixekkel bombázza a játékost. A WarioWare, Inc.: Mega Microgames pedig a gyors tempójú, logikátlan és pillanatok alatt váltakozó minijátékaival, valamint egyedi karaktereivel kínál egyfajta abszurd káoszt, amitől a játékélmény folyamatosan újnak és váratlannak hat.
Egyes címek mögött ismert fejlesztőstúdiók állnak, mint például a Rare (It’s Mr. Pants), vagy az Alphadream (Tomato Adventure), akik szintén sajátos, kreatív látásmódot kölcsönöznek a GBA játékfelhozatalának. Sőt, még az internetes legenda Elf Bowling is felkerül a listára, amely egy rendkívül egyszerű, mégis szórakoztató bowlingjáték karácsonyi hangulattal és abszurd humorral. Végül a Bit Generations sorozat minimalista, művészi feldolgozásokat kínál olyan játékmenettel, amelyek inkább tűnnek interaktív művészetnek, mint hagyományos videojátékoknak, kifejezetten Japánra jellemző kísérletező kedvvel.
A videó számos érdekes kérdést vet fel: Mitől válik egy játék igazán „furcsává”? Vajon a meghökkentő ötletek csak rövid távú szenzációk, vagy idővel maguk is kultikussá és szerethetővé válnak? Hol húzódik a határ a játékmenetbeli kreativitás és a teljes őrület között? És miért éppen a Game Boy Advance-re jelent meg ennyi emlékezetes, különös alkotás?
