A videó egy szenvedélyes, helyenként szarkasztikus hangvételű monológ, amely a fizikai hordozókon terjesztett videojátékok eltűnését és a digitális letöltések térnyerését helyezi középpontba. Az alkotó hevesen kritizálja a Sony-t, amiért elmozdult a fizikai médiumoktól, és érzékelteti, hogy a gyűjtemények, kézzelfogható dobozok és lemezek értéke lassan a múlté lesz.
Több híres játék, platform és emlékezetes pillanat kerül szóba, amelyek még szilárdan a fizikai megjelenéshez köthetők voltak, szembeállítva mindezt a mai trendekkel, ahol a digitális vásárlás és felhasználói jogosultságok kerülnek előtérbe. Visszatérő motívumként jelenik meg az a kérdés, hogy ez mennyire bosszanthatja a Sony-t és a vállalat filozófiáját, illetve mit érezhetnek a korábbi időszakot kedvelő rajongók.
Az összehasonlításban más szereplők – például a Microsoft Xbox vagy akár a Burger King – is előkerülnek, mint példák arra, hogyan lehetne vagy kellett volna másként csinálni. Az elhangzó példák közben a videó alkotója végig ironikusan provokálja a Sony-t, elgondolkodtatva, vajon mit veszítenek el a játékosok és a cégek az analóg korszak végével.
