Az Ica-sivatagban 2013-ban feltárt hatalmas csontok meghökkentő kérdéseket vetnek fel: milyen állat lehetett az, amelynek gerincoszlopa több mint háromszor nehezebb, mint bármely más akkor ismert bálnáé? Egyes kutatók először kőzetmaradványnak hitték a több mint száz kilós tömböket, de vegyi vizsgálatok bebizonyították, hogy ősrégi csontokról van szó. A Perucetus colossus felfedezése új fényt vet arra, hogyan indult el a bálnák evolúciója a gigászi méretek felé.
A szakértőknek csak néhány csontdarab, főleg gerinccsigolyák, bordák és egy részleges csípőcsont állt rendelkezésre, ezért a testtömeg és méret megbecslése igazi tudományos rejtélyként működik. Az első számítások rendkívüli eredményeket hoztak, akár 340 tonnás tömeggel is számoltak, de hamarosan viták alakultak ki, amelyek új, jóval kisebb számokat adtak. Milyen ökológiai szerepe lehetett egy ilyen állatnak, és hogyan befolyásolja mindez azt, amit a mai bálnák evolúciójáról gondoltunk eddig?
Sűrű, rendkívül vastag csontjai alapján a Perucetus egyedülálló módon alkalmazkodhatott a sekély tengerek életéhez. Vajon növényevőhöz hasonló módszerrel kereste táplálékát, vagy inkább ragadozó volt? A koponya hiánya miatt csak találgatni lehet étrendjét és életmódját, de egyesek szerint akár fenéklakó halakat, vagy éppen kisebb tengeri élőlényeket vadászhatott. A perui sivatagokban korábban olyan más, különleges tengeri ősállatokat is felfedeztek, mint az Odobenocetops vagy a „járó bálna”, ezért felmerül a kérdés: vajon mennyi más, eddig ismeretlen óriás vár még felfedezésre?
A Perucetus colossus különlegessége nem csupán méreteiben rejlik, hanem abban is, hogy újraírhatja a bálnák evolúciójának történetét, egészen a 39 millió évvel ezelőtti múltba tolva vissza a gigászi bálnák megjelenését. A leletek alapján a paleontológusok kénytelenek újragondolni, hogyan és mikor alakultak ki Földünk eddigi ismert legnagyobb élőlényei. Milyen súlya volt a Perucetusnak valójában, és miben térhetett el életmódja a ma élő bálnáktól?
