Az út főhőse búcsút int Dél-Afrikának, és elindul Eswatini felé, a fás régiók mezsgyéjén keresztül. A határ átlépése után feltűnően sok buszmegállót, kisebb boltokat és helyi lakosokat lát, miközben a fáradtság és a folyamatos emelkedők kihívásai is előtérbe kerülnek.
Útja során többször is helyiekkel beszélget, akik kíváncsian érdeklődnek felőle, és beszámolnak arról, miért változott meg Eswatini neve az elmúlt években. Szó esik a királyság politikai szerkezetéről is, illetve a vidéken szerzett első benyomásairól.
Mankayane városa felé haladva egyre kimerültebb, és szembesül azzal, hogy a vendégházakban sehol nincs recepció – többször is zárt ajtók fogadják. Újabb kilométereket kénytelen megtenni, hogy szállást találjon, miközben azt is megtapasztalja, mennyire kihívás lehet helyi mobil SIM-kártyához jutni, ha turistaként érkezik.
A hagyományos swazi kunyhók mellett végül a sátorozás mellett dönt, mivel a vendégházak teljesen elhagyatottnak tűnnek. Az éjszakára vonatkozó túlélési stratégiákról, a szűkös erőforrásokról és az egyedüllétről is őszintén beszámol. A történet több ponton felveti a vidéki turizmus, a vendéglátás és a kulturális különbségek kérdéseit.
