A beszámoló elsőként felvázolja, milyen kíváncsiság és várakozás előzi meg a Final Fantasy: Resonance bemutatóját. A szerző saját vásárlói tapasztalatból indul ki, és kiemeli, hogy ezúttal nem kapott sajtópéldányt, hanem maga szerezte be a játékot, hangsúlyozva személyes elkötelezettségét a sorozat iránt.
Külön figyelmet kap a pixel art látványvilág, ami rendkívül hangulatos átvezető jeleneteket eredményez. Ezek a klasszikus szerepjátékos hangulatot idéző képkockák szorosan összefonódnak az egész Final Fantasy-mítosszal, áthidalva több generáció karaktereit és tematikáit is. Felmerül a kérdés, vajon egybe tudja-e fogni a Resonance ezt a sokféle elemet, vagy csupán nosztalgikus összeállításról beszélhetünk?
A történet indulásakor bepillantást kapunk egy múltbéli konfliktusba egy háborúskodó nemzet és a kristályok között, onnan pedig hőseink, Rain és társai vállalják a feladatot, hogy útját állják a rombolásnak. A játékmechanizmusok terén a „visions” rendszer játszik központi szerepet: korábbi Final Fantasy karakterek szellemeit szerzett felszerelésként alkalmazhatjuk, amelyek fejlődésével újabb képességekhez jutunk. Ez a rendszer izgalmas ötlet, de a történeti jelentőségük egyelőre kérdéses, főként harci bónuszokat adnak.
A játék menetben klasszikus JRPG elemek sorakoznak: városok, dungeonök és világ térképes kalandozás, ahol hajókat is szerezhetünk. A csapat tagjai között különleges szereplők vannak, például Lid, akinek saját mechanikus Chocoboja, Mechcobo nevű járműve is fejleszthető, érdekes lehetőségeket kínálva.
A harcrendszer körökre osztott, az ismerős sorozatelemet, a „stagger” mechanizmust alkalmazza: ha legyengítjük az ellenfelet, többlettámadás jár, míg az ellenfél csapatának egyszerre megtörése extra köröket eredményez. Summonok és limit breakek is visszaköszönnek, így minden adott, amit egy Final Fantasy-játékos elvár.
A beszélő dilemmaként veti fel, hogy a számos sorozatelem tényleg harmonikus egésszé áll-e össze, vagy csupán az ismert márkajegyek játékos felfűzéséről van szó. A pixel art és a klasszikus életérzés dicséretet kap, a végső értékeléshez azonban további játékóra szükséges, és a tapasztalatok alapján derül ki: valóban többről szól-e a játék, mint puszta nosztalgia.
