1985-ben jelent meg az Elidon, amely szokatlanul nyugodt és elgondolkodtató játékélményt kínál a Commodore 64 játékosainak. Az alkotás egy tündér bőrébe bújva engedi, hogy a játékos szabadon fedezzen fel egy erdőt, virágokat gondozzon, és megküzdjön a mindenfelé kószáló, ártalmatlannak tűnő lényekkel.
Az erdő nem szabályos pályákból, hanem összefűzött tisztásokból, sziklákból és titokzatos részekből épül fel. Fedezék és veszély váltakozik úgy, hogy a haladás mindig kihívást rejt, miközben a játékmenet tudatosan lassú tempót diktál. A játék különös rendszert vezet be, ahol a lebegéshez szükséges por minden pillanatban fogyhat, a környező élőlények pedig eltökélten próbálják elvenni azt.
A tárgyak fontossága – legyen szó fáklyákról vagy szerencsehozó pénzekről – csak a felfedezés során, kísérletezéssel derül ki, hiszen a program nem árul el semmit, így minden apróság felfedezése, minden döntés súlya a játékosra hárul.
Az Elidon vizuális világa magabiztos, hangulatfestő és sokszor meglepő. A zenei aláfestés, Grieg Peer Gynt című művének részlete, összeforrt a játékélménnyel, ugyanakkor sok játékosnak kihívást jelentett elviselni hosszú távon.
Kérdéseket vet fel az, hogy mennyire szólhat egy játék a türelemről, önálló felfedezésről, mennyire lehet élvezetes, ha nem siettet, nem magyaráz, és helyet hagy a lassú, csendes bolyongásnak. Vajon a játék higgadt tempója vagy a kevés segítség adja a legnagyobb kihívást? Meddig tart a nosztalgia varázsa, és mennyire ragad magával ez a finoman kidolgozott, mégis kegyetlen világ?
