1922-ben a világ különböző pontjairól érkező csillagászok, köztük Clarence Chant Kanadából, útnak indultak, hogy részt vegyenek egy világraszóló tudományos vállalkozásban. Az expedíció célja annak bizonyítása volt, hogy Einstein általános relativitáselmélete helyes: a napfényben hajló csillagfény elhajlását tanulmányozták egy teljes napfogyatkozás során az ausztrál sivatag egyik félreeső pontján, Wallalban.
A tudományos világ régóta kereste a választ arra, vajon tényleg meghajlik-e a fény a gravitáció hatására. Ehhez pontos időmérés, érzékeny műszerek és óriási logisztikai szervezés kellett: a résztvevők vonattal, hajóval és teveháton keltek át kontinenseken és sivatagokon, hogy a legalkalmasabb földi megfigyelőhelyen érjék el a napfogyatkozás idejét. A kísérletekben meghatározó szerepet játszott többek között a Lick Obszervatórium csapata is, bevetve minden technikai tudásukat és tapasztalatukat.
A dokumentumfilm bepillantást enged a tudományos gondolkodásmódba is: hogyan működtek együtt nemzetközi csapatok, milyen kételyek és viták követték az első méréseket, és miért tartották fontosnak újabb és újabb kísérletekkel ellenőrizni az eredményeket. A közös cél mindvégig az volt, hogy megértsék: tényleg olyan hajlékony-e a világegyetem szövete, mint Einstein gondolta?
További izgalmas kérdések is felmerülnek: hogyan sikerült technikailag megoldani a fényelhajlás méréseit, mi volt a női tudósok szerepe ezekben az expedíciókban, illetve mit jelent az általános relativitáselmélet a mai csillagászat, például a gravitációs hullámok vagy fekete lyukak vizsgálata szempontjából. Vajon miképpen tudták a korabeli műszerek az elmélet legmerészebb jóslatait ellenőrizni, és milyen új megfigyelőeszközökkel dolgoznak ma a kutatók?
