Több mint három évtizeddel a csernobili katasztrófa után, miközben Ukrajna a háború súlyos terheit viseli, új szemszögből ismerhetjük meg az elzárt zónát. Az alkotó megosztja személyes, összetett utazását, amely során vállalja a kockázatokat és megküzd a logisztikai, fizikai és érzelmi kihívásokkal, hogy hiteles képet adjon a környezetről.
Az anyag betekintést nyújt abba, milyen most átutazni Ukrajnán, miként lehet bejutni Csernobil területére, és milyen körülmények közé kényszerültek a humanitárius segélyszervezetek — például a Clean Futures Fund —, akik állatokat és helyi közösségeket támogatnak.
Fókuszban vannak a világ egyik legritkább kutyafajának segítése és a Csernobilban rekedt lakók mindennapjai. Emellett a film készítői első alkalommal rögzítenek nagyfelbontású felvételeket a hírhedt reaktor négyes blokkja, a szarkofág belsejében.
A dokumentumfilm tragikumát az adja, hogy minden mozzanatot áthat a folyamatos háborús veszély, a dróncsapások nyomai és a lakók mindennapi küzdelmei. Ugyanakkor megjelenik a helyi lakosság bátorsága, a nemzetközi együttműködés és az emlékőrzés is, különös tekintettel a 40. évfordulóra szervezett megemlékezésre.
A különböző helyszínek – Pripjaty, a Vörös Erdő, Slavutych és maga a zóna – mind külön-külön drámai kérdéseket vetnek fel a múlt öröksége és a jelen konfliktusa kapcsán. Hogyan zajlik az élet egy jelenleg hivatalosan lakatlan területen? Milyen érzés az egykori dolgozók lakóvárosában, Slavutychban, ahol az évfordulós eseményeken személyes és kollektív fájdalmak keverednek?
