Kevés videójáték karakter szorult olyan mértékű rehabilitációra, mint Bubsy, akinek 1993-as debütálása óta rendre kritikákkal kellett szembenéznie nehézkes irányítása és átgondolatlan pályatervezése miatt. Egy újabb fejezet vette kezdetét a Bubsy 4D megjelenésével, melyet független fejlesztőcsapat jegyez az Atari támogatásával. Ebben az epizódban a fejlesztők elsőként érezhetően tudatos irányba terelték a sorozatot, különös hangsúlyt fektetve a sebességre, lendületre és újrajátszhatóságra.
Az irányítás részletessége és Bubsy mozgásrepertoárja kiemelkedő élményt kínál, hiszen a duplaugrás, suhanás, cikázó lendület, valamint a falon szaladgálás mind összefűzhetők, ami különösen a gyorsasági játékosoknak kedvez. Pályaszerkezet szempontjából a játék inkább akadálypályák sorozatának tekinthető, mintsem komplex felfedezésre épülő környezetnek – cserébe azonban a mozdulatok ügyes láncolása jelent kihívást és szórakozást.
Gyűjtögethető tárgyak, fejlesztési lehetőségek, valamint a játékos által testre szabható nehézségi szint színesítik a játékmenetet. A sebességi kihívásokat szellemadatok segítik, így újra meg újra megpróbálhatjuk felülmúlni saját vagy mások időeredményeit.
A kritika azonban nem kerüli el a pályatervezést, amely bár színes és kreatív világokat kínál, sokszor sekélyesnek vagy befejezetlennek érződik, és a kitűzött célpontok, főként a fonálgombolyagok, gyakran túlságosan is kézenfekvő helyeken találhatók. Boss harcok, könnyen legyőzhető ellenfelek és a játék humoros hangvétele is fókuszba kerül – a különböző témájú világok és vicces utalások révén sajátos atmoszféra alakul ki.
Mindezek mellett szó esik a játék audiovizuális elemeiről, teljesítményéről, illetve arról, hogy a fejlesztők milyen apró, de ötletes lehetőségekkel igyekeztek testre szabhatóbbá és barátságosabbá tenni az élményt. Felmerül az is, vajon a játék mennyire tud minden játékost megszólítani, és milyen hosszú távú értékei lehetnek a műfaj szerelmeseinek.
