Az előadás során Mark Whittle lenyűgöző kérdéseket vet fel az univerzum születéséről, különös tekintettel arra, hogyan lehetett a világegyetem első pillanataiban keletkező hangokat érzékelni. Az előadó bemutatja, hogy hanghullámok a térben is létezhetnek, ha van bármilyen atmoszféra, amin keresztül a nyomáshullámok terjedhetnek – ez igaz még a legkorábbi univerzumban is.
Tudományos magyarázat található arra, hogyan alakul át a Nagy Bumm utáni forró fény mikrohullámú háttérsugárzássá, ahogy a fényhullámok az univerzum tágulásával együtt „kihűlnek” és megnyúlnak. Különös jelentőséggel bírnak az apró fényességbeli eltérések a kozmikus mikrohullámú háttérben, amelyek óriási, 90 decibeles hanghullámok nyomai, mélyen az emberi hallás tartománya alatti frekvenciával.
Izgalmas felvetés, hogy ezek a hanghullámok nem egyszerű robbanások, hanem gravitáció által lassan kialakított, szférikusan táguló hullámok voltak, amelyek a fiatal világegyetemben keletkeztek. Az előadás bemutatja a módját annak, hogyan rekonstruálhatók és „hallgathatók meg” ezek a hangok a modern technológia segítségével, harmonikus analízissel és áthangszerelésekkel.
Foglalkozik azzal a gondolattal is, miként váltak a korai hanghullámokból galaxisokat alkotó mintázatok, és hogyan kapcsolódnak össze a kvantumvilág apró fluktuációi a ma megfigyelhető csillagászati szerkezetekkel. Az előadás egyedülállóan ötvözi a tudomány és a művészet világát egy zeneművészeti projekt bemutatásával, ahol az ősrobbanás hangjait kórus és orgona kelti életre.
