Az interjú második részében visszautazunk a lemezfelvételek aranykorába, ahol JJ French személyes történetein keresztül betekinthetünk a hetvenes és nyolcvanas évek zenei világába. Szó esik arról, milyen érzés először látni saját lemezt a boltok polcain, vagy hallani a dalt a rádióban – akár még akkor is, ha vicces balszerencse, például rossz lejátszási sebesség árnyékolja be ezt a pillanatot.
Feltárulnak az analóg és digitális hangrögzítés közötti különbségek, valamint a különféle producerekkel és hangmérnökökkel folytatott együttműködés hullámhegyei és hullámvölgyei. Megismerhetjük, hogyan változik egy banda irányítása, ha az alkotók nagyobb beleszóláshoz jutnak, és milyen kompromisszumokat igényel az albumkészítés a kiadó és az előadó részéről.
Érdekes felvetések hangzanak el arról is, milyen tényezők tesznek egy lemez hangzását emlékezetessé a rajongók számára – meglepő lehet, hogy olykor épp a technikai tökéletlenségek válnak értékké a gyűjtők szemében. Felmerül a kérdés, hogy valójában ki dönti el, hogyan kell szólnia egy albumnak: a művész, a producer vagy maga a hallgató?
A beszélgetés során szóba kerülnek a korszak meghatározó zenekarai, a műfaji határok, valamint az, hogy egy rockzenész hogyan élheti meg saját szerepét egy sokszereplős zenei produkcióban. Felvillantja azt az ellentmondásos érzést is, milyen, amikor valaki nem a kedvenc műfaját játssza, hanem a munkáját végzi profi módon.
