1969 júliusában az egész világ figyelte, ahogy Buzz Aldrin és Neil Armstrong a Hold felszínére ereszkedtek. Az Apollo–11 küldetés a technikai bátorság diadala volt, de a felszín mögött komoly veszélyek és kihívások álltak.
A háttérben négyszázezer szakember dolgozott éveken át azon, hogy minden apró részlet a helyén legyen. Az indítás napján egy hidrogénszelep hibája akár végzetes is lehetett volna, de a mérnökök gyors beavatkozásának köszönhetően elhárították a problémát.
A misszió során számos váratlan nehézséggel kellett szembenézni, például a Van Allen sugárzási övek átszelésével, amely még az 1960-as években is komoly tudományos rejtély volt. A pályamódosításokat úgy kellett megtervezni, hogy a veszélyes övezetet csak a legbiztonságosabb pontokon érintse a rakéta.
A művelet precíz matematikai számításokra és élvonalbeli technológiára épült: az Apollo navigációs számítógép, amely kevesebb memóriával rendelkezett, mint egy mai kulcstartó, mégis emberéleteket bíztak rá. Az űrhajósok szextánssal és csillagok segítségével igazították a pályát, miközben speciális manőverekkel (barbecue roll) védték az űrhajót a végletes hőmérsékleti ingadozásoktól.
A Holdra szállásig számos mérnöki kérdés vetődött fel, például elbírja-e a felszín a leszálló egységet, vagy hogyan hárítsák el a landolás közbeni veszélyesen kevés üzemanyagot. Az ismeretlen körülmények miatt mindenre fel kellett készülni, hiszen bármelyik pillanatban dönteni kellett: folytatják vagy megszakítják a küldetést.
A film első részében olyan témák kerülnek előtérbe, mint a kudarc kockázata, a háttérben dolgozó szakemberek szerepe és a technikai újítások – mindez a Hold meghódításának emberi és tudományos vetületein keresztül. De vajon mindez elég volt ahhoz, hogy a küldetés végül sikerrel záruljon?
