1961. január 24-én egy B-52-es bombázó megszokott járőrmissziója során meghibásodás történt Észak-Karolina felett. Egy kritikus hidraulikus hiba miatt a gép irányíthatatlanná vált, és a személyzet kénytelen volt elhagyni a gépet, miközben az darabokra szakadt a levegőben.
A súlyos veszélyhelyzet abból adódott, hogy a repülő két Mark 39-es hidrogénbombát szállított, amelyek a zuhanás során kiestek a gépből. Az egyik bombát csak egyetlen biztonsági kapcsoló választotta el a teljes nukleáris detonációtól, amely milliók életét veszélyeztette volna – a bomba szinte minden biztosító mechanizmusa kudarcot vallott, egyet kivéve.
Az eset során erős kontraszt rajzolódik ki a hidegháborús paranoia és a haditechnikai biztonság, illetve a mérnöki elővigyázatosság között. Az események felvetik a kérdést: hogyan történhetett meg, hogy egy ilyen potenciális katasztrófa bekövetkezésének minden feltétele majdnem teljesült?
Érdekes téma, hogy milyen szerencsétlen láncolat szükséges ahhoz, hogy egy nukleáris baleset ténylegesen bekövetkezzen – de vajon csak a szerencse védte meg a civilizációt, vagy a mérnöki munka is közrejátszott? Az is szóba kerül: mennyi hasonló „majdnem katasztrófa” történt még a titkosítás alól frissen feloldott dokumentumok szerint?
A történet rávilágít arra is, hogy milyen kis mértéken múlhat a történelem alakulása, és talán újraértékelteti bennünk a mérnökök és biztonsági szakemberek háttérben végzett munkájának jelentőségét.
