A légi irányítás jelenlegi infrastruktúrája meglepően elavult technológián alapul. Radarok és kommunikációs eszközök, amelyek néha még a ’80-as éveknél is régebbiek, mindennapos használatban vannak az Egyesült Államokban.
Sokan meglepődnének, hogy a kritikus repülésirányítási rendszerekhez néha még alkatrészeket is eBay-ről szereznek be, mert a gyártók már rég nem léteznek, vagy nem készítenek alkatrészeket ezekhez az elavult rendszerekhez. Ugyanakkor folyamatos modernizálási próbálkozások zajlanak IP-alapú hálózatok és digitális eszközök bevezetésével.
A frissítés során azonban komoly kihívások merülnek fel. A rendszer túlterhelése, az új és régi technológiák közötti összeférhetetlenség, valamint a pénzügyi és időbeli szűkösség minden lépésnél akadályokat okoz. Közben felmerülnek kérdések arról, hogy a jelenlegi infrastruktúra mennyire képes ellátni a fejlődő légiközlekedés igényeit, illetve hogy milyen tempóban és milyen költséggel lehet a szükséges újításokat bevezetni.
Az is vita tárgya, hogy vajon egy teljesen új rendszer kiépítése lenne-e a helyes irány, vagy elegendőek a jelenlegi rendszert foltozó fejlesztések. Vitáznak arról is, ki finanszírozza majd a fejlesztéseket, és mennyire hatékonyan tudják majd kezelni ezeket a forrásokat.










