Három évtizednyi csalódás és sikertelen folytatás után sokan szkeptikusan várták az Alone in the Dark újragondolását. Az eredeti, 1992-es játék máig mércét jelent a túlélő horror műfajában, hiszen innovatív megközelítésével ihletett olyan sorozatokat is, mint a Resident Evil. A mostani remake egy tudatos és szeretetteljes visszatekintés a múltba, miközben bátran építkezik modern inspirációkból.
A történet középpontjában Emily Hartwood és Edward Carnby állnak, akik egy 1930-as években játszódó nyomozás keretében érkeznek a Derceto kúriába. A játék erőssége a karakterek személyiségének, hátterének és választási lehetőségeinek mély kidolgozása – minden egyes választásunk és az általunk irányított karakter eltérő szemszögből mutatja be az eseményeket.
A Derceto kúria azonban többet rejt, mint gondolnánk: baljós hangulata és lakóinak furcsa viselkedése minduntalan ébren tartja a gyanakvásunkat, erőteljes Silent Hill-hangulatot árasztva. Az események során elmosódik a határ a valóság, emlékezet és képzelet között – az eltűnt nagybácsi, Jeremy, érzékien súlyos háttértörténetet ad hozzá a misztikumhoz.
A játékmenet számos eleme ismerős lehet a modern túlélő horror rajongóinak: harmadik személyes kameranézet, részletesen kidolgozott helyszínek, fegyverhasználat és logikai fejtörők váltják egymást. A harc visszafogottabb szerepet kap, inkább a kaland és a felfedezés, a logikai és narratív rétegek kiaknázása dominál. Külön érdekesség, hogy a dokumentumok és levelek teljes egészében szinkronizáltak, az audiovizuális élmény így igazán magával ragadó.
A készítők bátran nyúlnak lovecrafti elemekhez, utalnak a Resident Evil és Silent Hill játékokra, miközben minden részlet szeretetteljes főhajtás az eredeti előtt. Felmerül a kérdés: hogyan sikerülhet egy ikonikus játék legendáját átmenteni a jelenbe úgy, hogy közben minden műfaji elvárásnak megfelel, és mégis egyedi tud maradni?