2007 januárjának első napján az indonéz Adam Air egyik Boeing 737-es gépe felszállt Surabaya városából egy rövid, belföldi járatra. A repülőgép útvonalán hatalmas trópusi viharok húzódtak, emiatt a környező légtérben sok járat módosított útvonalat vagy kitérőt tett.
Az utasok és a személyzet számára az indulás első ránézésre hétköznapinak tűnt, azonban a pilóták hamar szembesültek egy komoly problémával: a navigációs rendszerek eltérő információkat mutattak, és egyre nehezebb lett eligazodniuk abban, hogy valójában hol is van a gép. Az ilyen helyzetek kezelésére megfelelő tréning és rendszeres szimulátoros képzés szükséges, azonban ekkoriban az Adam Air személyzetét erre nem készítették fel kellőképpen.
A 2000-es évek elején robbanásszerű növekedés indult Indonézia légi közlekedésében, az újdonsült fapados légitársaságok agresszívan terjeszkedtek, gyakran túlterhelték gépeiket, és háttérbe szorult a megfelelő karbantartás. Az Adam Air ennek a piacnak az egyik gyorsan bővülő cége volt, de a színfalak mögött sorra normalizálódtak a műszaki problémák, köztük a navigációs rendszer ismétlődő hibái is.
Az egyik régebbi 737-es fedélzetén a karbantartási hiányosságok, a pótlóalkatrészek nehéz beszerezhetősége és a gyors ütemű bővülés egyre több meghibásodáshoz vezettek. Az illetékes hatóságok felügyeleti rendszere sem követte a rapid fejlődést, így számos figyelmeztető jelet néztek el mind a cégnél, mind a szabályozói oldalon.
Felmerül a kérdés: hogyan fordulhat elő ilyen helyzet egy egész iparágat érintő felfutás közepén, és milyen szerepet játszik ebben a vállalati kultúra, a karbantartási és oktatási hiányosságok, illetve a szabályozói elégtelenség? Ezek a témák teszik különlegessé a történetet, amely mélyrehatóan vizsgálja az Adam Air 574-es járatának tragédiáját és az azt övező botrányt.
