Az orosz–ukrán háború, az izraeli hadsereg és a múltbéli és közelmúltbéli konfliktusok példái szolgálnak kiindulópontként annak feltárásához, hogy a megtévesztés mindig is kiemelt szerepet játszott a hadviselésben, s a modern technológiák ellenére sem vesztette el jelentőségét.
Az ellenség alkotta kép manipulálásának összetett feladatait veszik górcső alá, különös tekintettel arra, hogy még a fejlett megfigyelés mellett is könnyen félreértelmezhetők az ellenség szándékai. Felmerül a kérdés: hogyan lehet formálni az ellenfél várakozásait, rávenni, hogy rossz következtetésekre jusson, s ezáltal rosszul ossza be erőforrásait?
A rejtélyeket és kétségeket tovább növeli, hogy az áttörő technológiai újítások, mint a drónok vagy más személyzet nélküli eszközök, sem helyettesítik teljesen az emberi munkaerőt. Sőt, sokszor növelik az emberekre háruló feladatokat. A részletek bemutatása során kiderül, milyen láthatatlan szervezettség és háttérmunka szükséges például egy drónbevetéshez, s milyen meglepő logisztikai kihívásokkal jár az ilyen műveletek végrehajtása.
Az elrettentés és álcázás eszköztára régi, mégis új kérdésekkel találkozunk: miként, milyen csapdák révén lehet rávilágítani az ellenség vakfoltjaira, és kihasználni azokat a stratégiai döntések meghozatalában?
