A kutyák rendkívüliségét legtöbben a fajták elképesztő változatosságában látják: a hatalmas dán dogtól a mini csivaváig, a lapos pofájú mopszoktól a hosszú orrú borzoikig, mind más-más formát öltenek. De vajon mindezt tényleg a viktoriánus korban megjelenő kennel klubok és célzott tenyésztési programok hozták létre?
Az 1800-as évek elején jelentek meg a fajtaszabványok, részletes leírásokkal arról, hogyan is kell kinéznie például egy pointernek. Ettől visszanézve sokan úgy gondolják, azelőtt a kutyák még egyformák, keverékek voltak, csak később jelent meg a most ismert formagazdagság. De mit mondanak erről a régészeti leletek és a genetikai vizsgálatok?
Egy új tanulmány több száz modern és több tízezer éves kutya- és farkaskoponyát vizsgált, hogy feltárja: mennyire voltak változatosak már az első háziasított ebek. A koponyaméretek összehasonlítása meglepő eredményre vezetett: az ősrégi kutyák között is jelentős volt a különbség még akkor is, ha nem akadtak közöttük extrém hosszú orrú vagy teljesen lapos fejű példányok.
A kérdés, hogy mennyire formálta az emberek társasága a kutyák küllemét, illetve mennyi mindent örököltek farkas őseiktől, továbbra is élénk vita tárgya. Az azonban egyre biztosabb: a világ egyik legváltozatosabb háziállata már az első ember-kutya kapcsolatok kezdetén sem volt egyforma!
