A közelmúltban Jerevánban került sor az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozójára, amelynek jelentősége messze túlmutat a diplomáciai eseményeken. Európa vezetői sorra érkeztek a városba, hogy részt vegyenek az első örmény–EU kétoldalú csúcson is, amely egyben az ország külpolitikai irányváltásának erős jele.
Örményország hosszú ideig Oroszország szoros szövetségese volt, gazdasági és katonai tekintetben is. Azonban az elmúlt években sorra jelentek meg azok a lépések, amelyek a Moszkvától való távolodást és Európa felé való közeledést mutatják. Ezek mögött többek közt az orosz békefenntartók kudarcai, a külpolitikai függetlenség iránti belső igény és az új, nyitottabb kormányzat áll.
Nikol Pasinján miniszterelnök 2018-as hatalomra kerülése óta több jelentős változás történt: Örményország például egyre aktívabban alakítja katonai kapcsolatait Franciaországgal, eltávolította az orosz határőröket számos kulcsfontosságú ponton, és csatlakozott a Nemzetközi Büntetőbírósághoz. Ugyanakkor továbbra is Oroszország a legnagyobb kereskedelmi partner, így a geopolitikai irányváltás nem egyértelmű, és az ország többoldalú külpolitikában gondolkodik.
Különösen izgalmas kérdések merülnek fel a közelgő választások kapcsán, amelyek meghatározhatják, sikerül-e a nyugat felé forduló irányvonalat fenntartani. Tovább bonyolítja a helyzetet a viszony Azerbajdzsánnal és Törökországgal: a kapcsolatok normalizálása komoly vitákat gerjeszt, a társadalom egyes rétegei árulásnak tartják ezt a törekvést, míg mások a béke és a gazdasági fejlődés lehetőségét látják benne.
Az események hátterében meghúzódó kérdések: hogyan tud Örményország lavírozni a nagyhatalmi érdekek között, miképp befolyásolja a politikai polarizáció a jövőjét, és milyen szerepet vállalhat a régióban a gazdasági, biztonságpolitikai és diplomáciai együttműködések révén?
