Az utóbbi napokban egyre nagyobb figyelmet kap a Sony irányából érkező változás a fizikai adathordozók jövőjével kapcsolatban. A digitális játékterjesztés térnyerése miatt a vállalat jelentősen csökkenti, majd meg is szünteti a PlayStation konzolokhoz tartozó Blu-ray lemezek gyártását, ami heves reakciókat váltott ki a játékos közösségben.
Sokan a gyűjtői szemlélet, a választási lehetőségek beszűkülése és a piac homogenizálódása miatt aggódnak. Felmerülnek az alapvető kérdések a digitális tulajdonjogokról, például arról, mit jelent valójában egy digitális játék birtoklása, hiszen szemben a fizikai példányokkal, ezek elveszhetnek, ha az adott szolgáltatáshoz való hozzáférést elveszíti a felhasználó.
A digitális piacterek egyre szigorúbb DRM-rendszerekkel működnek, ahol a vásárlás csupán egy visszavonható jogot jelent, nem pedig tényleges birtoklást. Felvetődik az is, hogy az eredeti, lemezen tárolt változatok pótolhatatlan történeti értékkel bírnak, amelyeket a folyamatos online frissítések és változtatások miatt a digitális térben könnyen elveszíthetünk.
Az NFT-k és más digitális azonosítók gondolata érintőlegesen előkerül: ezek egy decentralizáltabb, átruházhatóbb digitális tulajdont kínálhatnának, de a korábbi rossz tapasztalatok és piaci visszaélések miatt ezek jelenleg nem kerülnek alkalmazásra.
Hasonló problémák már más nagyvállalatok, például a Nintendo vagy a Sony régebbi platformjai esetében is felmerültek, amikor online áruházakat zártak be, és a felhasználók elveszítették digitális tartalmaikhoz való hozzáférésüket. Az egész témakör alapvető kérdéseket vet fel a digitális termékek tényleges birtoklásáról, a fogyasztói jogokról és arról, hogy felkészültek-e a nagy cégek egy teljesen digitális játékpiacra.
