Disney újabb animációs filmje kapcsán a kritikus arról beszél, mennyire emlékezetessé válhat egy alkotás, még akkor is, ha a nézése közben nem mindig hatja meg az embert. Felmerül a kérdés, mitől lesz egy folytatás életképes, és milyen tényezők okozzák, hogy egy film utólag pozitívabban marad meg az emlékezetünkben, mint ahogy az első benyomásunk alapján gondolnánk.
A történet középpontjában két népszerű karakter – a nyúl és a róka – párosa áll, akik egy újabb titokzatos ügyet igyekeznek megoldani. A kritikában nagy hangsúly jut a filmben jelen lévő társadalmi kommentár rétegzettségére és arra, hogy a direkt üzenetek lehetnek unalmasak, ha csak egy jelentésük van. Ebben az animációs sorozatban azonban sikerült izgalmasabb módon megközelíteni a témákat.
Érdekes elem a filmben, hogy a különféle humorforrások – legyen az vizuális poén vagy háttérben futó geg – egymás után követik egymást, de nem minden vicc találja el a megfelelő hangulatot. Felmerül az a kérdés is, milyen sikeresen sikerül a folytatásokban új karaktereket bevezetni, és mennyire tűnik természetesnek a korábbi szereplők visszahozása.
A helyszínek változatossága, valamint a kreatív akciójelenetek új lendületet visznek a történetbe. A kritikus a film készítése kapcsán azt is vizsgálja, mennyire érződik az alkotók lelkesedése és öröme az animációban, illetve mikor válhatnak fárasztóvá az öniróniát vagy önkritikát tartalmazó poénok, amelyeket a Disney gyakran beépít saját filmjeibe.
Végül olyan kérdések is felmerülnek, hogy egy jól ismert univerzum folytatásai mennyiben tudják megőrizni az eredeti leleményességet, illetve kíváncsiak lehetünk arra is, hogy a nézők magukban vajon hogyan értelmezik a történet mögötti üzeneteket.
