Az emberiség jelenlegi energiaszükségleteit hosszú ideje főként fosszilis energiahordozókból fedezi, amelyek eléréséhez és használatához jelentős infrastrukturális és működési költségek társulnak. Ezzel szemben ott állnak a megújuló energiaforrások, mint a nap, a szél és a víz, amelyek szabadon és korlátlanul hozzáférhetők – ugyanakkor ezek kiaknázásához komoly kezdeti beruházásokra van szükség.
Felmerül a dilemma: melyik a jobb stratégia hosszú távon? Folytatni a jelenlegi rendszert az összes látható és rejtett költségével, vagy jelentős egyszeri ráfordítással áttérni a fenntarthatóbb, de eleinte drágább energiaforrásokra? Közgazdászok és döntéshozók évtizedeken keresztül próbálták megbecsülni ennek költségeit, és sokáig úgy tűnt, hogy a megújulókra váltás milliós nagyságrendű terheket róna a társadalomra.
Az elmúlt két évtizedben jelentős változás ment végbe: egyes országok és technológiai cégek nagymértékű befektetéseket hajtottak végre a napenergia és más megújulók terén, ami váratlanul gyors költségcsökkenést eredményezett, így ezek a technológiák sokkal versenyképesebbé váltak a hagyományos energiahordozókkal szemben.
Mindezek mellett az is egyre világosabb, hogy a klímaváltozásból eredő anyagi károk – például extrém időjárási események, tengerszint-emelkedés, mezőgazdasági veszteségek és egészségügyi problémák – jelentősen növelik a társadalmak terheit. E kérdéskör középpontjában húzódik a vita, hogy vajon elég pontosak voltak-e a korábbi gazdasági modellek, amelyek sokszor alá- vagy túlbecsülték egy-egy stratégia költségeit és hasznait.
