A grafikai tervezés egyik legalapvetőbb elve, a vizuális irányítás, számos formában jelenik meg: iránymutató nyilak, elhelyezett címek vagy akár egyes kiemelt motívumok révén. A szem számára természetes, hogy követi ezeket a vezető elemeket, de vajon miért működik ez ilyen jól minden kultúrában?
Az intuitív szemmozgás után a hierarchia és a vizuális súly veszi át a főszerepet. A cím, alcím és részletek méretarányos sorrendje nemcsak rendezettebbé teszi a látványt, hanem láthatatlan utakat is teremt a szem számára. Ez a természetes áramlás teszi könnyeddé és tudattalanná a nézés élményét.
Később a haladóbb technikák közé tartozik több vizuális út párhuzamos jelenléte: fő- és mellékösvények vezetnek a figyelem további elmélyítéséhez. Ez a módszer ráadásul lehetőséget ad arra, hogy az információkhoz többször, más-más szemszögből térjen vissza a néző.
A tipográfia és elrendezés digitális eszközökkel is gazdagabbá válik, így könnyebben szabhatók személyre a betűk és grafikai elemek, ami tovább támogatja az áramlás különböző szintjeit.
Az áramlás lehetőségeit tovább bővíti a tudatos, olykor szándékosan megakasztott útvonal. Egy figyelemfelkeltő, oda nem illő elem képes újra bevonni a figyelmet, dinamikusabbá, emlékezetesebbé tenni a vizuális élményt.
A felvetett kérdés az, hogy a mozgás érzete a fizikai animáció nélkül is elérhető-e, illetve hogyan lehet a tempót és az időtudatosságot integrálni egy állókép designba. A példák között helyet kapnak a luxusreklámok kifinomult ritmusai vagy weboldalak tudatos időbeli vezéreltsége is.
