Nepálban több száz ember rekedt a vízerőművek alagútjaiban, miután egy pusztító árvíz sarat, törmeléket és vizet zúdított a hegyek között futó, több kilométer hosszú járatokba. Számos alagút különleges helyiségeket és tartalékokat rejt – ezek akár több napig is lehetővé tehetik a túlélést, ám csak akkor, ha az életben maradóknak jut elég levegő és víz.
A mentőcsapatokat Arnold Dix professzor segíti – ő földtani és mérnöki háttérrel rendelkezik, és a helyszíni műveletben is fontos szerepet vállal. A rajzok, műholdképek és keresztmetszetek vizsgálata alapján a szakértők arra próbálnak választ találni, hogy lehetnek-e még életben lévők az úgynevezett „Goldilocks-zónában”, a járatok felső, nagyobb, szárazabb részein.
Az akció során a szakemberek robbantásokat, vízlecsapolást és alagútfúrásokat is bevetnek annak érdekében, hogy eljussanak a feltételezett túlélőkhöz. Komoly kihívást jelent, hogy időnként magát a föld alá temetett erőművet is először meg kell találni, mielőtt a mentésbe kezdhetnének.
A felszín alatt sötétség, magas vízállás, iszap és instabil környezet nehezítik a mentőakciókat, miközben minden óra számít. A szakértők folyamatosan finomítják stratégiájukat, mivel a helyzet óráról órára változik, a mentőcsapatokat pedig veszélyes, váratlan események fenyegetik. A kulcskérdés, hogy létezhetnek-e még biztonságos üregek, ahol emberek túlélhettek, illetve hogyan lehetséges hozzájuk eljutni ilyen extrém körülmények között.
