Az utóbbi évtizedekben a digitális számítógépek határozták meg a technológiai fejlődést, ám most új megközelítés körvonalazódik: a valószínűségi vagy más néven termodinamikai számítástechnika. Hagyományosan a számítógépek igyekeztek kizárni a zajt és minél pontosabb eredményeket elérni, most viszont megfordul a szemlélet: a zajt számítási erőforrásként hasznosítják.
Az új irányzat úttörői, köztük egyetemek és startupok – például az MIT, Stanford, a Normal Computing és az Extropic – gőzerővel dolgoznak olyan hardverek kifejlesztésén, amelyek természetes módon, energiatakarékosan tudják megoldani a valószínűségi munkafolyamatokat. Ezek a megoldások sajátos módon a fizikában ismert Boltzmann-törvényt használják, amelynek lényege, hogy a részecskék hajlamosak alacsonyabb energiaszinteken elhelyezkedni.
Míg a hagyományos processzorok bináris bitekre, a kvantumszámítógépek kvantumbitekre, addig a valószínűségi számítógépek úgynevezett p-bitekre (probabilistic bit) épülnek, amelyek puhatolózva, természetes ingadozásokkal váltanak az állapotok között. Ez egy teljesen új algoritmikus gondolkodásmódot, de akár új alkalmazási területeket is megnyithat.
A termodinamikai számítógépek már most ígéretes eredményeket mutatnak, például generatív AI vagy képgeneráló diffúziós modellek területén. Az energiahatékonyság terén a fejlesztők elképesztő előrelépést várnak, de még jelentős mérnöki kihívások állnak előttük, főleg a méretezhetőség és a praktikus megvalósítás terén. Eközben az is fontos kérdés, hogy ezek az új számítógépek mely konkrét területeken válhatnak nélkülözhetetlenné, illetve miben maradnak meg a klasszikus digitális rendszerek.
