Képzeld el, hogy tízezer év múlva egy kutató különös, baljós romokat tár fel egy elfeledett földön, amelyek valójában egy veszélyes, több évezreden át mérgező hulladékra figyelmeztető üzenetet rejtenek. A kérdés: hogyan tudunk generációkon átívelően üzenetet közvetíteni, amelyet értenek is majd?
Jelenleg az Egyesült Államok délkeleti részén, Új-Mexikóban, a Waste Isolation Pilot Plant (WIPP) tárolja a hosszú időn át veszélyes nukleáris hulladékot. A szakemberek előtt álló kihívás egy olyan figyelmeztető rendszer megalkotása, amely 10 000 év múlva is érthető és érvényes marad, függetlenül attól, hogyan alakul az emberi civilizáció, a nyelvek vagy az írástudás.
A kutatók különféle anyagokkal (például gránit, alumínium-oxid, égetett agyag) és technikákkal kísérleteznek, sőt a digitális információ tárolásától a DNS-be kódolásig, vagy akár időálló lemezekig is eljutottak. Azonban a hordozó anyagon túl komoly problémát jelent, hogy a jövő nyelvein érthető módon képesek vagyunk-e átadni a veszély tényét; még az írott történelem ősnyelveit sem tudjuk minden esetben visszafejteni, és a szimbólumok jelentése is változhat.
Ez a kihívás több szakterület összefogását igényli: régészek, nyelvészek, antropológusok, sőt sci-fi írók is részt vesznek a gondolkodásban. Felmerül, hogy vajon elég lehet-e az orális hagyományok vagy új, akár vallásos rítusok kialakítása ahhoz, hogy a tiltás szelleme megmaradjon évezredeken át? Vagy lehetséges-e olyan vizuális vagy nyelvi üzenetet alkotni, amely túlél minden változást?
