Lahore nyüzsgő városában járunk, ahol néhány napja egy kasmíri támadás miatt ismét rendkívüli feszültség alakult ki Pakisztán és India között. A határ le van zárva, a helyzet kiszámíthatatlan, de a városban mégis a megszokott élet jeleit látjuk: helyiek dolgoznak, beszélgetnek, a hétköznapi tempó alig változott, miközben a világ aggódva figyeli a régiót.
Az utazók idegenként fedezik fel Lahore utcáit, megpróbálva riksával eljutni a híres Delhi kapuhoz. Miközben a város mindennapi élete, a fűszerek illata, a zajos forgalom és a lenyűgöző díszítésű buszok színes kavalkádja tárul fel előttük, gyakran szóba elegyednek a barátságos helyiekkel, akik városukról, szokásaikról vagy egyszerűen csak az angol nyelvtudásukról beszélnek.
A főbb látnivalók, mint a Lahore Erőd és az óváros központja mellett a beszélgetésekből is kiderül, mennyire multikulturális és befogadó a város. Sok vendégmunkás érkezik más pakisztáni régiókból, és a folyamatos mozgás szinte természetes része a városi létnek.
A városnézés végén ellátogatnak a világhírű Wagah határhoz, ahol jellemzően ceremoniális zászlólevonás zajlik Pakisztán és India között. Most azonban a feszültségektől terhes helyzet különös, szinte lidérces ürességgel tölti meg a környéket. Felmerül a kérdés: vajon a kulturálisan, nyelvileg és történelmileg ennyire összekötött emberek között hogyan lehet ekkora szakadék – és mit jelent egy lezárt határ azok számára, akik nap mint nap élnek ezen a vidéken?
