Az alkotó Kína egyik legkülönlegesebb városába, a világ legkeskenyebb településébe, Jiajinbe utazik. Az út elején már nyilvánvalóvá válik, hogy ez a hely mennyire különleges elhelyezkedéssel bír: két óriási hegy között húzódik, miközben a várost egy veszélyes, gyakran áradó folyó szegélyezi. Mindkét oldalon a természetes akadályok jelentős kihívásokat jelentenek az ott élők mindennapjaiban, mégis több százezer ember lakik a mindössze 30-300 méter széles, de 8 kilométer hosszú városban.
Az utazás szervezése is tartogat meglepetéseket: a távolságokat csak modern, gyorsvasúttal vagy hosszú autóutakkal, taxival lehet leküzdeni, és a kevésbé frekventált vasútvonalakon a jegyvásárlás és átszállás sem egyszerű feladat. A városba vezető elhagyatott tájak, az éjszakai, magányos érkezés és a helyiek ritka, mégis barátságos közvetlensége egészen egyedi hangulatot teremtenek.
Jiajin önmagában is több kérdést felvet: hogyan lehetséges ilyen szűk területen, szinte a hegyoldalba vájva ekkora lakosságot eltartani? Miként alkalmazkodnak az épületek, a közlekedés és a mindennapi élet a folytonos természeti veszélyekhez, például áradásokhoz, földcsuszamlásokhoz, földrengésekhez? És hogyan alakult ki egyáltalán ez a hely, ahol a települési építészet sokszor a természeti adottságok kényszere szerint fejlődött?
A mindennapi élet részletei is előtérbe kerülnek: a helyi gasztronómia és a bevásárlási lehetőségek is jelentősen eltérnek a kínai nagyvárosoktól. Vajon hogyan alkalmazkodnak az emberek a szűk utcák, a gyakori áradások, valamint a helyi sajátosságok nyújtotta kihívásokhoz?
Mindezek alapján felmerül a kérdés: lehet-e, és ha igen, mennyire lehet komfortosan és boldogan élni egy ilyen rendhagyó adottságú, kockázatos, de ugyanakkor lélegzetelállítóan szép környezetben?
