530 millió mérföldre a Naptól, egy apró jég- és kődarab indul útnak a belső Naprendszer felé. A csillagászok számára ezek a kométák valódi időkapszulának számítanak, megőrizve Naprendszerünk keletkezésének nyomait. A tudósok szerint a kométák vizsgálata kulcsfontosságú, hiszen választ adhatnak bolygónk kémiai eredetére.
Nem könnyű olyan üstököst találni, amelyet közvetlenül lehet tanulmányozni. A megfelelő célpont kiválasztása szinte casting: az ideális üstökösnek a Naprendszer külső régióiból kell érkeznie, majd annak közelébe kanyarodnia, mielőtt ismét kihalad. A 67P üstökös különleges, elérhető pályája révén számos lehetőséget kínál a kutatásra.
A tudományos áttörést végül az Európai Űrügynökség Rosetta szondája hozta el, amely tíz évig tartó utazás után hibernálásból ébredve közelítette meg a 67P-t. Az út során műszaki és tudományos kihívások sora merült fel – például a célobjektum apró mérete, mozgása, az energiaellátás nehézségei és a hibernáció kockázatai.
Rosetta elsőként készített közeli felvételeket a kométáról, amely nem várt, kacsára emlékeztető alakot öltött. A szokatlan forma különleges pályaműveleteket igényelt, hiszen az üstökös gravitációja elenyésző. A szonda vizsgálni kezdte, vajon a 67P két különálló égitestről olvadt-e össze, vagy egyetlen objektum csiszolódott ilyenre – ezek a kérdések a Naprendszer hajnala felé vezetnek vissza.
A felszín rétegei újabb titkokat rejtettek, a rétegződés elemzése alapján, a tudósok azt gyanították, hogy két test ütközéséből született az üstökös. Végül a Rosetta vegyi elemzései választ keresnek arra az izgalmas kérdésre is: vajon az üstökösök hozták-e el a vizet a Földre?
