A Föld körül keringő két űrállomás, az International Space Station (ISS) és a kínai Tiangong, jelenleg meghatározza az emberiség űrbeli jövőjét. Az ISS nemcsak tudományos laboratóriumként működik, hanem a nemzetközi összefogás és technológiai fejlődés szimbólumává is vált, miközben olyan alapvető kérdéseket vizsgál, mint az emberi test alkalmazkodása a mikrogravitációhoz, a folyadékok viselkedése vagy a kvantumfizika furcsaságai. A különböző országok együttműködéséből született moduláris monstrum története műszaki bravúr és tudományos forradalom egyaránt.
Kína saját űrállomása, a Tiangong, kevésbé ismert, de legalább ilyen izgalmas, és az űrbéli önellátás, a robotika és a gyártástechnológia területén végez látványos kísérleteket. Különösen nagy hangsúlyt fektetnek a fedélzeti összeszerelésre, autonóm rendszerekre, új energiaforrásokra és zárt életfenntartó rendszerek fejlesztésére. Már most zajlik az oxigéntermelés mesterséges fotoszintézissel, valamint a 3D nyomtatáson alapuló űrgyártás tesztelése. A Tiangong kutatási fókusza arra utal, hogy Kína komoly terveket sző önfenntartó modulok létrehozására, nemcsak Föld körüli pályán, hanem távolabbi égitesteken is.
Mindezek mellett a jövő nagy kérdései is felvetődnek: hogyan lehet űrállomásokat építeni más bolygók körül vagy felszínén, képesek lesznek-e az emberek hosszú távon életben maradni a világűrben, és vajon milyen szerepet kapnak a magáncégek, illetve a nemzetközi együttműködés az újabb űrversenyben? Az ISS lassan a végéhez közelít, helyét új programok és ambiciózus magánprojektek vehetik át. De merre vezet az emberiség útja a csillagok közé, és milyen technológiák és együttműködések formálják majd a következő évtizedet?
