Ukrajna egy különleges haditaktikával kezdte el szorongatni az orosz megszállás alatt álló Krím-félszigetet. Ahelyett, hogy szárazföldi offenzívába kezdett volna, a hadsereg közepes hatótávolságú robbanódrónokat vetett be a félsziget logisztikai központjai, ellátási útvonalai, raktárai és infrastruktúrája ellen.
Krím földrajzi elhelyezkedése önmagában is nehezíti az utánpótlást: mindössze néhány szűk, könnyen védhető folyosón keresztül kapcsolódik a szárazföldhöz. Az ukrán drónok célzott támadásai rendre megrongálják ezeket a hidakat, vasútvonalakat és főbb közutakat, mindenekelőtt az úgynevezett „halál országútján”.
A Krími-híd és más kulcsfontosságú útvonalak többszöri támadása elvágta az orosz haderő utánpótlását, és megnehezítette a félsziget ellátását üzemanyaggal, élelmiszerrel, valamint katonai felszereléssel. Az energia-infrastruktúra és üzemanyaglerakatok is sorra célpontokká váltak. Ennek eredményeként Krím egyre inkább elszigetelődött, az oroszok kénytelenek voltak korlátozni a polgári benzinértékesítést, sőt, a turizmus is drámai zuhanást mutatott a megszokott nyári szezonban.
Az orosz közlekedést elhúzódó forgalmi dugók, ellátási nehézségek és pánikszerű elvándorlási hullámok kezdték sújtani. Eközben a krími helyhatóságok sorra hozták meg a példátlan megszorításokat, hogy elkerüljék az ellátási válság teljes elszabadulását.
A történet középpontjában annak a kérdésnek a végiggondolása áll, vajon egy ilyen módszeres logisztikai lezárás meddig hatékony, és mennyiben befolyásolhatja Oroszország katonai képességeit, illetve Putyin politikai pozícióját. Milyen további válaszlépéseket kényszerít ki ez a sajátos stratégia, és hogyan változtatja meg a háború dinamikáját Krímben és azon túl is?
