Indonéziában a legnagyobb szén-dioxid-kibocsátás forrása az erdőirtás és a tőzeglápok pusztulása. Ezek az ökoszisztémák évezredes szerves anyagot tárolnak, amelyek elpusztítása hatalmas mennyiségű szén felszabadulását okozza.
Globálisan a mezőgazdaság, az erdőgazdálkodás és a földhasználat az összes kibocsátás közel ötödéért felelős. A mindennapi árucikkek – például a pálmaolaj és a fa – termeléséhez szorosan kapcsolódik az erdők elvesztése, ezért az ezekhez köthető fogyasztás visszaszorítása valós kihívás.
Vállalatok egyre inkább törekednek arra, hogy beszerzéseiket felelősségteljesebbé tegyék, például erdőirtásmentes pálmaolajat vásárolnak. A pozitív hatáshoz azonban nem elegendő csak a múltbeli károk csökkentése: aktívan védeni kell a meglévő erdőket és helyreállítani a veszteségeket.
A finanszírozás hiánya az egyik legnagyobb akadálya az erdőmegőrzésnek, mivel a klímavédelemmel kapcsolatos támogatások töredéke jut el a természetvédelmi projektekhez. A videó felveti annak lehetőségét, hogy az ellátási láncokat üzemeltető vállalatok felelőssége arányos legyen ökológiai lábnyomukkal, például az általuk használt pálmaolaj mennyiségével.
Felmerül a kérdés, hogy a természetvédelem hogyan finanszírozható fenntartható módon, miközben figyelmet kapnak a helyi közösségek és a kihalás szélén álló fajok megóvása is. A beszámoló rávilágít, milyen szervezeti, infrastrukturális és finanszírozási kihívásokkal kell szembenézni a projektek kiválasztásánál és megvalósításánál, valamint hogy a természetes ökoszisztémák megőrzése miért nem tekinthető csupán jótékonysági tevékenységnek.
