A közvélekedés szerint a hosszú élet titkának kutatása sokszor csupán a halál elkerülésének szándékaként, egzotikus étrendekkel és milliárdosok életmódjával azonosul. A tudomány azonban nem a halhatatlansággal, hanem az emberi egészségben töltött idő, vagyis az egészséges élettartam meghosszabbításával foglalkozik.
Az utóbbi évtizedekben a kutatók egyre mélyebben értik az öregedés biológiáját, és olyan fogalmakat dolgoznak ki, mint a biológiai életkor vagy az epigenetikai órák. Ezek nem egyszerűen a születési évhez kötődnek, hanem sejtszinten mutatnak rá az öregedés folyamatára.
Különféle élőlények, például óriásteknősök vagy bizonyos halak életkora nem jár együtt fokozódó halálozási kockázattal, ami érdekes kérdéseket vet fel: vajon az embernél is megállítható lehet-e az életkor előrehaladtával növekvő halálozási kockázat?
Az öregedés sejtbiológiai hátterének kutatásában áttörést jelentenek a szenolitikus gyógyszerek és a sejtszintű újraprogramozás, amelyek ígéretes kísérleti eredményeket mutatnak állatoknál. A kihívás abban rejlik, hogy mindezt hogyan lehet majd embereknél alkalmazható terápiává fejleszteni.
Felmerül továbbá a meglévő gyógyszerek új célokra történő alkalmazása (például metformin vagy rapamycin), valamint etikai és társadalmi kérdések is: miért tekintünk másképp az öregedés lassítására irányuló kutatásra, mint mondjuk a rák gyógyítására?
Az emberi öregedés kutatásának finanszírozása elmarad más orvosi területekhez képest, holott éves szinten több tíz billió dolláros gazdasági haszon is várható lenne. A mesterséges intelligencia lehetőségei is szóba kerülnek, de rámutatnak: a sikerhez hatalmas mennyiségű, átgondolt biológiai adatgyűjtés szükséges.
