Elméleti fizikusok és mérnökök közös gondolkodása új nézőpontokat hozott a kvantummechanika egyik legtitokzatosabb kérdéséhez: a mérés problémájához. Egy fizikus beszámol arról, hogy bár a teória alapján mindent kiszámíthatónak hitt, a mérnöki megközelítés mégis olyan formális lehetőségeket kínált, amelyek a korábbi elméletek matematikai keretében nem jelentek meg.
Fő témaként merül fel a port-Hamiltoni megközelítés, amely az energiaátviteli folyamatokat újraértelmezve próbál betekintést adni abba, hogyan áramlik a valószínűség a kvantumrendszerek alrendszerei között. Ez vezet arra a kérdésre, hogyan kezelhető a kvantummechanikai rendszerek összetettsége: a tenzorszorzattal létrehozott állapotok, különösen az összefonódott állapotok, rávilágítanak, hogy nincs egyszerű mód az alrendszerek elkülönítésére és viszonyaik kezelésére.
A beszélgetés keretezte a kvantummérés axiómáinak rejtélyességét is. Mit is jelent tulajdonképpen a mérés eredménye, hogyan vezethető le a formális matematikából az, amit kísérletileg tapasztalunk? Számos kísérlet történt már a dekoherencia szerepének magyarázására, de a válasz továbbra is többrétegűnek tűnik.
Felmerül továbbá a szerzői gondolat: a változást olykor egyetlen szerény, de következetesen végigvitt ötlet indítja el. Vitatott, hogy a több apró ötlet vagy egy fő gondolatból kiinduló alapos elemzés vezet jobb eredményre, példaként említve Einstein útját a speciális relativitáselméletig. A tudományos haladás azonban gyakran igényli, hogy elfogadjuk: sokszor szerényen, kis lépésekben közelítjük meg a nagy kérdéseket.
