Az Anaconda (2025) egy frissített feldolgozása a klasszikus, sokak szerint már-már kultikus, ugyanakkor kissé „egysíkú” kígyós horrorfilmnek. Ezúttal azonban teljesen más irányt kapott a történet: egy csapat színész és filmrajongó úgy dönt, saját, alacsony költségvetésű remake-et készítenek gyerekkoruk egyik kedvencéről.
Az alkotás különlegességét az adja, hogy nem rejti véka alá önreflexív, metahumorral tűzdelt hozzáállását. A szereplők maguk is tisztában vannak az eredeti filmmel, sőt, gyermekkori VHS vagy Blu-ray másolatukat is magukkal viszik. Ennek eredményeképpen a film egyszerre paródia és tisztelgés – kicsit úgy, ahogy a 21 Jump Street esetében is történt a műfajváltással.
Az új Anaconda film a negyedik fal áttörésével, filmes belső poénokkal és szándékosan elnagyolt jelenetekkel dolgozik. Aki szereti a kulisszák mögötti humort vagy ismerős számára a régi filmek világa, számtalan utalást fedezhet fel benne.
Felmerül a kérdés: vajon működik-e ma egy ilyen őszinte, parodisztikus újragondolás? És vajon képes-e megszólítani a mai nézőket egy önmagát is kifigurázó remake, vagy kizárólag a nosztalgiázni vágyó, filmrajongó közönség találja meg benne örömét?
