Az utóbbi évtizedekben rengeteg fizikus próbált választ találni a kvantumgravitáció és a világegyetem szerkezetének alapvető kérdéseire, de mindeddig egyik elmélet sem tudta kielégítően megoldani a kozmológiai állandó problémáját. Bár a húrelmélet és a hurok kvantumgravitáció alternatívát kínáltak, jelenleg egyik sem ad választ arra, miért olyan a világegyetem tágulásának üteme, amilyennek mérjük.
A DESI nevű projekt óriási adathalmazzal dolgozik, amely több millió galaxis vöröseltolódását tartalmazza. Elemzéseik során felteszik azt az alapvető feltételezést, hogy a világegyetem nagy skálán homogén és izotróp. Ez a megközelítés azonban kérdéseket vet fel, például, hogy valóban ugyanúgy viselkednek-e a kozmikus háttérsugárzás (CMB) dipólusai és az anyag eloszlásában megjelenő dipólusok.
Az Ellis-Baldwin-teszt révén megvizsgálható, hogy a távoli rádióforrások és kvazárok eloszlása megfelel-e az elvárt kozmikus dipólusnak. Korábbi rádióforrás-katalógusok és újabb, műholdas mérési adatok alapján kiderült, hogy a mért dipólus amplitúdója eltér a háttérsugárzásétól, és lényegesen nagyobb annál. Ez a felfedezés megkérdőjelezi a jelenleg széles körben használt univerzum-modelleket.
A kutatás során jelentős hangsúlyt kapnak a módszertani kihívások is, például a mintavételi torzítások, adatvágások, valamint a detektorok eltérő érzékenysége miatti szisztematikus bizonytalanságok. Az eltérés azonban több, egymástól független mérés és különböző eszközök alapján is megerősítést nyert, és egyelőre nincs olyan ismert magyarázat, amely a teljes jelenséget leírná.
A beszélgetés során felvetődik: valójában mennyire jogos a kozmológia hagyományos feltételezése a homogén, izotróp világegyetemről, és alkalmazhatóak-e változatlanul a százéves egyenletek, amikor egyre részletesebb és pontosabb adatok állnak rendelkezésre?
