Napjainkban az AI elképesztő tempóban alakítja át a munka világát; a hétköznapi káosz forrása nem véletlen, hanem a munkaszokásaink és az új technológiai lehetőségek közötti eltérésből fakad. Az elmúlt évek munkamódszerei arról szóltak, hogyan védjük és használjuk ki hatékonyan a szűkös, drága végrehajtási kapacitást. Az AI azonban ezt fenekestül felforgatta: a feladatok kivitelezése gyorsabb és olcsóbb, mint valaha, a megszokott szűk keresztmetszet – vagyis a végrehajtás – pedig már máshol jelentkezik.
Izgalmas példák bontakoznak ki olyan cégek körében, ahol néhány fő rövid idő alatt komplett új AI-termékeket hoz létre, miközben a hagyományos vállalatok még mindig hosszadalmas tervezési és jóváhagyási körökkel bíbelődnek. Érdekes kérdések merülnek fel: amikor már gyorsabban építhetünk bármit, mint ahogy kitaláljuk, mi legyen az, mi válik a valódi szűk keresztmetszetté? Miért kellene hosszú egyeztetésekre, részletes dokumentációkra vagy tökéletes prezentációkra időt szánni, ha a gyors próbálkozás és visszacsatolás már nem jelent költséges kockázatot?
Az előadás rávilágít: a munka „drágasága” az ambiciózus ötletekre, a világos célokra, a disztribúcióra és az emberi kapcsolatokra tevődött át – ezek az új szűk keresztmetszetek. Felmerül, hogy hogyan tudjuk saját szokásainkat átalakítani, hogy ne a múlt sémái szerint tervezzünk, hanem merjünk többször, gyorsan hibázni és tanulni. Vajon mely szituációkban érvényesül az „építs és mutasd meg” logika jobban, mint az „egyeztess és tökéletesíts” régi rutinja? Átgondolandó, milyen tényleges kényszerek – például compliance vagy jogi felelősség – mentén érdemes megőrizni a régi folyamatokat, és hol lehet az elavult szokásokat az új gyorsasághoz igazítani.
