Idén egy lenyűgöző fejlemény kavarta fel a Sega Dreamcast rajongói közösségét: olyan játékok, amelyekről korábban elképzelhetetlen volt, hogy futnának a konzolon, végül mégis elérhetővé váltak. Többek között a Grand Theft Auto 3 és a GTA Vice City is sikeresen portolásra került a platformra, ráadásul ezek működőképesen futnak egy teljesen alap Dreamcast gépen, pusztán néhány kompromisszummal a textúrák és egyes effektusok terén.
Felmerül a kérdés, hogy miként válik lehetővé, hogy ezek a technikailag bonyolult, nagy erőforrásigényű címek egy évtizedes hardveren is játszhatók legyenek. A fejlesztők speciális, otthoni fejlesztők számára készült SDK-t használnak – mint például a Kalistios –, amivel sikerül optimalizálni a kódokat, továbbá jelentős grafikai finomításokat is bevezetnek, hogy a játékok élvezhetőek maradjanak.
A videó érdekességei közé tartozik a Doom 64 remek portja is, amely részletes technikai fejlesztéseket (például normal mapping, testreszabható irányítás és támogatás egérhez és billentyűzethez) vonultat fel. Szó esik továbbá a Wipeout PlayStation-klasszikus Dreamcastre történő elképesztő átültetéséről, amely még csak első verzióban jelent meg, de már most meggyőző, látványos teljesítményt nyújt.
Az epizód során olyan kérdések kerülnek előtérbe, mint például: hol vannak a Dreamcast képességeinek határai? Mit jelent az otthoni fejlesztés napjaink hardverén, és milyen új lehetőségek nyílnak a régi játékplatformok számára ezekkel a portokkal? Lehet-e valaha a teljes GTA trilógia is futtatható Dreamcasten? Milyen szerepe van az optimalizációnak és a közösségi lelkesedésnek ezeknél a projektekben?
