Az elmélet, amely ebben a beszélgetésben bemutatásra kerül, a hagyományos agyműködési modellekkel szemben egy teljesen új szemszögből közelíti meg, hogyan dolgozza fel az emberi agy az információkat. Ahelyett, hogy külön dobozokban létezne rövid- és hosszú távú memória, a résztvevők szerint az agy dinamikus, generatív folyamatként működhet, ahol a múlt eseményei folyamatosan, sokkal hosszabb távon befolyásolják a jelen gondolatokat.
Fókuszba kerül az a kérdés, hogy valóban szükség van-e külön, mereven elhatárolható memóriarendszerekre, vagy elegendő a reziduális aktivációs mintákat feltételezni, amelyek bármikor előhívhatók a beszélgetés vagy gondolkodás során. Ez a megközelítés azt sugallja, hogy az emberi agy működése jobban hasonlít a modern nagy nyelvi modellek (LLMs) működéséhez, mint eddig gondoltuk – vagyis minden összetevőjében egyetlen, folyamatos, önmagát generáló rendszerként működik.
Az interjú rávilágít arra is, hogy ez az új elmélet miként érinti a nyelv keletkezésének, fejlődésének és különlegességének mély filozófiai és tudományos rejtélyeit. Felmerül, hogy az emberi nyelv mennyire radikálisan különbözik az állati kommunikációtól, és hogy milyen hatalmas ugrásra volt szükség, hogy a nyelv autonóm, számítási szempontból önálló rendszerként megjelenhetett. Megvitatásra kerülnek olyan klasszikus problémák, mint az indexikus kifejezések vagy a jelentés nélküli, de struktúraépítő szavak működése – kérdések, amelyek új fényt kapnak a bemutatott modellel összefüggésben.
Az elhangzottak tágabb perspektívába helyezik az agy és a mesterséges intelligencia kapcsolatát is, hiszen szó esik arról, hogy a funkcionális, számítási szempontok akár függetleníthetők a biológiai vagy szilícium alapú megvalósítástól – azaz a gondolkodás lényege nem annak fizikai hordozójában, hanem működési elveiben rejlik. A beszélgetés azt is vizsgálja, hogyan közeledett egymáshoz újra a pszichológia funkcionalista irányzata és a modern gépi tanulási rendszerek, miközben egyre mélyebbre ásunk az agy és tudatosság magyarázatában.
