A beszélgetés középpontjában egy fiatal nő áll, aki rendkívül őszintén mesél saját genetikai rendellenességéről: Turner-szindrómával él együtt, amelynek sajátos variánsa miatt egy kromoszóma fele hiányzik nála.
Gyermekkorának emlékei között megjelenik az éneklés iránti szenvedély, miközben iskolai kórus tagja volt. Akkoriban még nem észlelte, hogy miben különbözik társaitól, de a diagnózis és a fizikai tünetek (mint a szokatlan körömforma vagy a testmagasság) fokozatosan megváltoztatták az önképét, különösen a nőiesség megélésének aspektusait.
A Turner-szindróma testi és lelki kihívásait taglalja: többszöri szívsebészeti beavatkozások, hormonkezelések és az ezzel járó izoláció a kortársaktól. Felmerül az is, hogyan hat mindez az identitásra, a kapcsolatokra és az önelfogadásra fiatal nőként.
A zene – főként az éneklés és a színpadi szereplés – menedékévé és önkifejezésének fontos eszközévé válik. Az állandó kezelések mellett ez adja számára az otthonosság, a siker és a vágyott jövő érzését, miközben saját tapasztalatain keresztül bátorítást kíván nyújtani másoknak is.
