1971. június 6-án a dél-kaliforniai égbolt nyugodt, tiszta időjárási körülményei között két repülőgép közeledett egymáshoz. Az egyik egy szinte vadonatúj McDonnell Douglas DC-9 volt a Hughes Airwest járatán, amely rendszeres regionális útvonalán haladt Los Angelesből Seattle felé, több állomással.
Nem messze tőlük, egy amerikai tengerészgyalogsági F-4 Phantom vadászgép vágott át ugyanazon légtéren, számos technikai meghibásodással – többek között nem működő transzponderrel és korlátozott rádiókapcsolattal. A Phantom ekkor vizuális repülési szabályok szerint, alacsonyan, gyors tempóban igyekezett hazafelé.
Bár mindkét gép teljesen szabályosan, a saját előírásainak megfelelően repült, mégis több láthatatlan veszély lappangott a rendszerben. Az eltérő emberi és gépi érzékelők, a mindkettőt érintő munkaterhelés, a korabeli légtérszerkezet hiányosságai, valamint a katonai és polgári repülés közötti kommunikációs szakadék mind végzetes kockázatokat rejtettek.
A történet számos, máig aktuális kérdést vet fel a légi forgalom szervezése, a szabálykövetés, az emberi tényezők, valamint a katonai és polgári légi járművek közös légtérhasználata kapcsán. Hogyan hatottak a korszellem, a technológiai fejlettség és a belső szabályozások egy ilyen tragédia kialakulására? Mire derült fény a vizsgálatok során?
