Nepálban egy pusztító árvíz következtében számos család vesztette el szeretteit és egzisztenciáját. Egy túlélő 17 családtagját siratja a kietlen, befejezetlen tetőn, ahol most több tucat ember próbál menedéket találni az éjszakai hidegben és a bizonytalanságban.
Az emberek emlékei és a mobiltelefonon őrzött képek mindennél értékesebbé váltak, miközben folyamatos helikopteres mentések zajlanak. A lakók állandó félelemben élnek, hiszen minden újabb éjjel újabb árvizet hozhat; a környéken a zuhanyzás lehetősége is szűkös, az ivóvizet teherautóból vagy vízesésekből szerzik.
A gyermekek nem tudnak iskolába járni, mert az ár elpusztította az épületet. Sokuk életét egy bátor buszsofőr mentette meg, aki a hömpölygő víz elől utasaival magasabb területre menekült.
A helyi közösség veszteségei felmérhetetlenek, ahogy az ismeretlen mélységű iszapos talaj sok helyen akadályozza a keresést és az újjáépítést is. A szent folyónak tartott víz ma már félelmet és gyászt jelent az itt élőknek, miközben buddhista szerzetesek imákkal igyekeznek lelki támogatást nyújtani.
Mindezek mellett személyes történetek bontakoznak ki hősiességről, emberi jóságról és arról a mindennapi küzdelemről, amely a túlélésért és az emlékek megőrzéséért zajlik. A riport kérdéseket vet fel a veszteség feldolgozásáról, a közösség jövőjéről és az újjászületés lehetőségeiről egy ilyen nagyszabású tragédia után.
