Törökország első atomerőműve, az Akkuyu, egyedülálló helyzetet teremt a térségben: miközben jelentős lépést jelent az ország számára az energiafüggetlenség és a gazdasági fejlődés felé, működtetését és finanszírozását teljes mértékben Oroszország végzi. A beruházás nemcsak technológiai, hanem geopolitikai szempontból is kulcsfontosságú, hiszen a következő 60–80 évben Oroszország kontroll alatt tart egy NATO-tagállam stratégiai nukleáris létesítményét.
Az Akkuyu-projekt nem pusztán energetikai beruházás, hanem szimbóluma annak is, ahogy Törökország igyekszik egyensúlyozni a nyugati szövetségi rendszer és az orosz gazdasági érdekszféra között. Míg Törökország földrajzi elhelyezkedésének és infrastruktúrájának köszönhetően kulcsszereplő a nemzetközi energiapolitikában, saját energiaellátása túlnyomórészt importfüggő, ezért évtizedek óta törekszik a nukleáris szektor kiépítésére.
A beruházás során Oroszország szolgáltatja a pénzügyi forrásokat, a szakértőket, sőt a teljes üzemeltetési hátteret is, így Törökország hosszú távon orosz technológiára és tudásra támaszkodik majd. Ez a modell számos vitát gerjeszt a NATO-n belül, hiszen a kritikus hangok szerint a beruházással Oroszország jelentős befolyást szerezhet egy NATO-tag területén.
Különösen aggasztó lehet a közelmúltban romló orosz–nyugati viszony tükrében, hogy a létesítmény működtetése vagy üzemanyag-ellátása stratégiai eszközzé válhat politikai alkukban, illetve a kikötő katonai célokra is felhasználható lehet. Ugyanakkor felmerül a kérdés, milyen előnyökkel és veszélyekkel jár, hogy Törökország ilyen mértékben egyetlen partnerre támaszkodik.
Az is nyitott kérdés marad, mennyiben jelent fenntartható utat, ha az ország energetikai függetlenségének növeléséhez évtizedeken át külső működtetők tudására és technológiájára kell hagyatkozni, illetve hogyan alakulhat a hármas hatalmi játszma Törökország, Oroszország és a NATO között, miközben újabb nukleáris erőművek előkészületeiről is szó esik.
