A Finn-öböl mélyén fekvő titokzatos erőd története egészen a 19. századig nyúlik vissza, amikor Oroszország az egyre növekvő katonai fenyegetések miatt egy mesterséges szigetet építtetett Szentpétervár védelmére. Az ambiciózus projekt hét évig tartott, és a végeredmény, az Alexander-erőd, egykor bevehetetlen erődként magasodott a víz fölé, lenyűgöző tűzerővel és korszerű védelmi rendszerekkel.
Azonban a technológia fejlődése gyorsan felülírta az erőd funkcióját, hiszen a harcászat új korszakában már nem bizonyult elég ellenállónak a legmodernebb fegyverekkel szemben. Katonai jelentősége hamar háttérbe szorult, és évtizedekkel később egészen új szerepet kapott.
A világjárványok korában a globális kereskedelem lehetővé tette a pestis újbóli terjedését. Oroszország a járványkutatás élére állt, és az elszigetelt Alexander-erődöt jelölte ki egy veszélyes kutatólaboratórium helyszínéül. A labor rendkívül modern volt a maga idejében: külön kutatási és fertőzésmentes zónákkal, gőzfűtéssel és dedikált betegszobákkal.
Sokféle állaton, köztük lovakon, majmokon és különböző rágcsálókon végeztek kísérleteket a pestis elleni védelem reményében. A helyszín elszigeteltsége ellenére két alkalommal is fertőzés tört ki a labor munkatársai között, mely során orvosok és kutatók kerültek életveszélybe, rámutatva a kísérletezés kockázataira és az emberi bátorság jelentőségére az ismeretlennel szemben.
Az Alexander-erőd így két teljesen eltérő történelmi korszaknak is színtere lett: egyszer a katonai modernizációnak, később pedig a tudományos kísérletezés bátor, de kockázatos világának. Vajon milyen kérdések merülnek fel, amikor egy építményt időről időre újraértelmez a történelem, és hogyan befolyásolta az itt zajló munka a világjárványok elleni küzdelmet?
