A múzeumi ajándékboltok kedvelt kövei közé tartozik a selymes fényű, barna-arany tigrisszem, amely klasszikus macskaszem-hatásával ragadja meg a tekintetet. Bár úgy tűnhet, mindent tudunk róla, évtizedeken át téves elképzelések keringtek a képződéséről és összetételéről.
A története a 19. század végén kezdődik, amikor a tigrisszem és a kékes „héjaszem” változatának (hawk’s eye) ritkasága és értéke felkeltette a kutatók érdeklődését. Ferdinand Wibel német vegyész ekkor egy több száz éven keresztül elfogadott elméletet fogalmazott meg: szerinte a kövek eredetileg egykori kék azbesztből, azaz krokidolitból alakultak ki, amelyet kvarc váltott fel úgy, hogy az eredeti rostos szerkezetet megőrizte.
A geológiai jelenségek, például a pszeudomorfózis révén látszólag elfogadhatónak tűnt ez az elképzelés. Azonban modern mikroszkópos és kémiai elemzésekkel csak 2003-ban vizsgálták meg részletesen a tigrisszem szerkezetét, és rávilágítottak, hogy a belső kvarc nem rostos, hanem oszloposan kristályos szerkezetű, és csak néhol található benne eredeti krokidolit.
Felmerült a kérdés: hogyan jöhettek létre ezek a sávos kvarcképződmények? A kutatók egy úgynevezett repedés-tömítési (crack-seal) folyamatot vázoltak fel, amely során kőzetrepedésekbe újra és újra beáramló kvarc és krokidolit réteges szerkezetet alakítanak ki a tektonikai erők hatására. A folyamat során a tigrisszem szemcséi és szálai a régiókat formáló földmozgások miniatűr lenyomataként jelennek meg.
A részletek feltárása tovább bővíti ismereteinket az ásványok képződéséről, valamint újabb kérdéseket vet fel a szerkezet, a földtani környezet és az ásványok megjelenésének összefüggéseiről is.
