Hogyan lehetséges, hogy egy kevésbé ismert márka, mint a TEAC, ilyen óriási hatást gyakorol a hangtechnikára és az otthoni zenehallgatásra? Az alapítók, Katsuma és Tamoma Tani, már az 1950-es években felismerték a precíziós szalagos felvevők fontosságát, és hamarosan az amerikai rádióállomások figyelmét is felkeltették.
Az 1960-as években a TEAC már nemcsak Japánban, hanem a világ számos stúdiójában, egyetemi laboratóriumaiban és egyéb helyszínein is meghatározó eszközöket gyártott. Ezek a hangrögzítő készülékek különösen megbízhatónak és strapabírónak számítottak, így hamarosan a hobbi felhasználók is felfigyeltek rájuk, megnyitva az utat a szélesebb körű otthoni felvételek előtt.
A vállalat víziója a professzionális és az átlagos felhasználó közötti hidat jelentette, ezért 1971-ben létrejött a Tascam márka, amely az elérhető árú, de mégis professzionális szintű stúdióeszközök piacán jelentett áttörést. A legendás Porta Studio 144 lehetővé tette, hogy a zenészek és amatőrök saját otthoni, akár hálószobai stúdiót alakítsanak ki.
Tekintélyes versenytársak, mint a Sony vagy a Pioneer mellett, a TEAC nem a legolcsóbb, de minden részletében túlmérnökölt, különleges minőségű digitális lejátszók piacát célozta meg. Így született meg az Esoteric luxusmárka, ahol a fejlesztések nem ismertek anyagi korlátokat, és ahol a CD-lejátszók és DAC-ok néha már-már műalkotásnak számítanak.
Érdekes ellentét, hogy a TEAC a mai napig gyárt klasszikus kazettás lejátszókat, miközben a legmodernebb streaming és digitális technológiákban is jelen van. Olyan kérdések merülnek fel közben, mint: Hogyan tud egy márka egyszerre korszerű és retró lenni? Milyen piaci logika húzódik meg a kiemelt luxustermékek és a barátságos árú eszközök egymás mellett létezése mögött?
