Képzeld el, hogy egy JRPG világában nem karddal és varázslattal, hanem tankokkal vágod át magad a posztapokaliptikus pusztaságon. A Metal Max NES-játék furcsa kérdést tesz fel: Mi történne, ha a Dragon Quest világába beszivárognának az acélszörnyetegek?
A játék elején egyike a legrosszabb videojátékos apákkal találkozunk, aki egy igazi antihős motivációs beszédével küldi el gyermekét a világba: „Szerezz egy tankot, csinálj pénzt, vagy takarodj!” Innen indul a felfedezés és túlélés, kis településeken, veszélyes lények között, és folyamatos technológiai fejlesztési mániában: minden új tank vagy alkatrész valódi előrelépést jelent a túlélésben.
Furcsamód a történet szinte eltűnik a háttérben; helyette a világ felfedezése, furcsa lakók, mellékküldetések és az ellopott, rozsdás gépezetek fejlesztése adja a fő izgalmat. A játék laza, nyitott felépítése lehetővé teszi azt is, hogy saját tempódban kutass, fejleszd a járműveidet, és ráébredj, néha a tankod fontosabb, mint a csapattársaid.
Emellett a Metal Max világában a groteszk ellenfelek, a humor és a posztapokaliptikus légkör sajátos, már-már otthonos elegyet alkot. Bár a kezelőfelülete és a zene néha kifejezetten frusztráló, a különös karakterek és a mechanikai mélység végig lekötik a figyelmet, miközben felmerül a kérdés: vajon a bonyolult rendszerek örömet vagy inkább bosszúságot okoznak a játékosoknak?
