Nyolcvan évvel azután, hogy Joseph Watts parancsnok elesett a második világháborúban, fia, John Watts életében először látogat el annak a bombázónak a maradványaihoz, amelyet édesapja utolsó útján vezetett. John sosem találkozott az apjával, mivel csupán nyolc hónappal annak halála után született meg, mégis a családi történetek, levélrészletek és emlékek egész életében elkísérték.
Az interjú során John mesél a szülei kapcsolatáról, édesanyja gyászfeldolgozásáról és arról a közös erőről, amellyel a család feldolgozta az apahiányt. Felidézi a háborús mindennapokat, a légitámadások zaját, a veszteség tapasztalatát, valamint azt, hogy mit jelent számára az emlékek által életben tartott apa alakja.
Szó esik a bombázópilóták hétköznapjainak veszélyeiről, a háborús közösségi élményekről, valamint a kölcsönös humor és a halál közelségének furcsa keverékéről. Mélyen személyes hangvételben tárgyalja a családi traumák generációkon átívelő következményeit, valamint azt a különleges köteléket, amit egy egyszerű tárgy, mint az apja repülőgépe, jelenthet számára.
Felkavaró kérdések fogalmazódnak meg a hősiesség, gyász, a családi örökség és a történelemről való személyes emlékezés témaköreiben. A beszélgetés során olyan dilemmák kerülnek előtérbe, mint a veszteséggel való boldogulás, az emlékek feldolgozása, valamint az ismeretlen múlt és a családi legendák közötti feszültség.
